Az idegrendszer fejlődése 1. rész – a vesztibuláris rendszer


Mit jelent a vesztibuláris rendszer?

A vesztibuláris rendszer – vagyis az egyensúlyközpontunk – a fülben lévő három, félkörös ívjárat, melyben folyadék van, s ennek a folyadéknak az elmozdulása következtében érzékeljük a fej minden irányba törétnő elmozdulását. Ebből adódóan a folyadék mozgása stimulálja ezt a területet.


Na, most hogy túl vagyunk a száraz definíción, jöhet a lényeg. 🙂


A vesztibuláris rendszer magzati korban:

Az egyensúlyközpont már a magzati korban elkezd kifejlődni. Ebben az időszakban kismama jógával vagy bármilyen más mozgással (ami a várandósság alatt megengedett) lehet fejleszteni a magzat idegrendszerét, beleértve a vesztibuláris rendszert is. Az egyensúly központot mindig mozgással lehet stimulálni, ezért van úgy felépítve egy kismama jóga óra, hogy a statikus ászanákat dinamikus gyakorlatok követik.
Nem utolsó sorban az érett vesztibuláris rendszer befolyásolja a magzat elhelyezkedését az anyaméhben, elősegítve a baba fejének a beállását a szülőcsatorna irányába – ezzel is elkerülve a farfekvést.


A vesztibuláris rendszer különböző korban:

A baba megszületése után szintén dinamikus (a baba életkorának megfelelő) gyakorlatokkal érdemes fejleszteni a pici egyensúlyközpontját – erre számos mozgásfejlesztő babás jóga gyakorlatunk van, amit megfelelő ismeret után otthon is bátran lehet alkalmazni. A megfelelő ingerlés hiányában a mozgásfejlődés lelassulhat, később kezdhet el kúszni, mászni, ülni a gyermek, majd mikor eljön a totyogó korszak, azt vehetjük észre, hogy a gyerkőc nehezen áll fel vagy gyakran elesik a bizonytalan járás – vagyis a rossz egyensúlyérzék – miatt.
Ezek mellett a beszédfejlődést is befolyásholhatja ez a rendszer, hiszen mivel a mozgás és a beszédközpont egy helyen van az agyban, így a vesztibuláris rendszer fejlesztése hatással lehet a megkésett beszédfejlődésre is.

Később, ovis vagy iskolás korban sem szabad elhanyagolni ennek a területnek az ingerlését, fejlesztését, mert akár egy későbbi tériszony, figyelemzavar, tanulási probléma (stb.) léphet fel.
Egy egészséges idegrendszerrel rendelkező gyermek magától is nagyon szívesen mozog, ugrál, hintázik, pörög-forog.
Ha azonban egy gyerek nehezen tanul meg biciklizni, nem szeret hintázni (pl. könnyen elszédül hintázás közben vagy hányingere lesz), félő magatartást mutat különböző mozgástól, tériszonya van, akkor éretlen vesztibuláris rendszerre következtethetünk.

Természetesen felnőttként is lehet fejleszteni ezt a rendszert, nem csak gyermekkorban. Viszont azzal érdemes tisztában lenni, hogy felnőtt korban már sokkal lassabban érhetünk el eredményeket, mint egy pár hónapos babánál.


Hogyan tudod otthon fejleszteni a gyermeked egyensúlyközpontját?

Mivel ennek e területnek az ingerléséhez mozgás szükséges, ezért érdemes napi rendszerességel sok olyan gyakorlatot végezni a babákkal, gyerekekkel ahol mozgásban vannak.
Szem előtt kell tartani azt, hogy a megfelelő ingerléshez minden ívjáratot be kell járni: tehát előre-hátra, jobbra-balra, mindkét irányba körbe-körbe, illetve a mozgásfejlesztő babás jóga babaszaltójával (később a bukfenccel) elért átfordulás az utolsó, de egyik legfontosabb ívjárat.
Ovisoknál és iskolásoknál érdemes engedni, hogy sokat hintázzanak, tramulinozzanak, másszanak fára vagy ugráljanak pocsolyába. 🙂

Miért fontos erről kiemelten beszélnünk manapság?

A mai társadalom egyre inkább csendre és egy helyben maradásra utasítja a gyerekeket. Számtalanszor hallják azt, hogy “Ne szaladgálj!”, “Üj meg a fenekeden legalább 10 percre!”, “Ne hintázz a széken!”, stb… Pont az a gyerek, aki izeg-mozog, hintázik, éhes a mozgásra. Éhes az idegrendszere arra, hogy ingerelje a vesztibuláris rendszerét. Figyeljünk a gyermekünkre, és ha különböző módon jelzi nekünk, hogy mozgásra van szüksége, adjunk lehetőséget erre. Fontos lenne, hogy adjunk teret a kúszó-mászó, togyogó babánknak, támogassuk ovis gyermekünket, hogy mindenféle mászókát, csúszdát, hintát kipróbáljon a játszótéren. Figyeljünk iskolás gyermekünkre, hogy ne csak a TV és a számítógép előtt üljön, hanem sportoljon, mozogjon, szaladgáljon a szabadban a barátaival.

Hagyjuk szabadon és a szabadban mozogni a gyerekeket!

A Babaváró Workshopon mélyebben belemegyünk az idegrendszer fejlődésébe is – köztük a vesztibuláris rendszer fejlesztésébe – aminek otthoni támogatásaként számos mozgásfejlesztő babás jóga gyakorlatot is mutatok, amit otthon, játékos formában tudsz gyakorolni a babáddal.
Ha érdekelnek a részletek, kattints ide:
https://devijoga.hu/babavaro-workshop/